Láthatatlanul futó programjaink

Meglátni és hátrahagyni

Mindenki arra vágyik, hogy végre kikapcsolja a lehúzó, blokkoló, kritizáló belső hangokat. Mindenki arra vágyik, hogy megélhesse, kifejezhesse a benne rejlő értékeket. A kérdés csak az, hogy hogyan. A kezembe került egy workshop meghívó,  melyen ez a mondat szerepelt: Fedezd fel a képességeid! Ismerősen hangzó buzdítás, ezúttal végre nem siklottam el fölötte, elmerengtem a magabiztos invitáláson. Egy őszinte sóhajban eszméltem rá, szükségem van valamire, ami kiragad a saját magam és a környezetem által felépített korlátokból, kishitűségből, passzivitásból hogy felfedezhessem végre azokat a most még megkérdőjelezett, de annál inkább vágyott képességeket. Megragadó a szemlélet, hogy a sokoldalú képesség az önkifejezésre, kommunikációra, alkotásra ott van mindannyiunkban, csak arra vár, hogy felébresszük, használjuk. 

Már több hét is eltelt a novemberi Hétvégi Önfejlesztő Képzés óta, viszont az ott megélt élmények azóta is aktívan dolgoznak bennem, A magammal kapcsolatos megértések folyamatosan potyognak az ott megéltek hatására, amelyekből csokorba szedtem most párat. 

A hétvége során a mozgás meditáción túl számos egyéb Jiaido módszerrel találkoztam, melyeknek célja mind ugyanaz, hogy elvezessen a tartós testi - lelki felszabaduláshoz. 

A légzőgyakorlatok általában nehezemre esnek, legalább fulladás-halálra számítottam most is, hisz nem szoktam meg, hogy mélyen, hasig, pontosabban haráig szippancsak a levegőbe. Most viszont a kitartás erősebb volt, mint az ellenállás és a jajveszékelés, így varázsütésre felszabadult minden légző-járatom, könnyedén és hosszan kezdett áramolni a levegő. Igen is lehetséges túljutni olyan gondolatokon és érzéseken, hogy „Ez nekem egyszerűen nem megy…nem az én műfajom…kényelmetlen…stb” , ami mindig felszabadító örömmel jár. Az egyik jóleső kidülledt pocakos légzés alatt ráeszméltem, hogy ha ugyanezt a kitartó hozzáállást átviszem a mindennapokba is, akkor a nehézségek és az ismeretlen új sokkal kevésbé fog gondot jelenteni.

A rajzolást, festést nagyon vártam, mert már egy jó ideje érzem az alkotótevékenység hiányát az életemben, bár tenni persze nem igazán tettem érte. Rajzolni alapvetően nem tudok, így amikor meghallottam a feladat egyszerűségét, más dolgom sem volt, mint megkönnyebbülni, ráhangolódni és kiélvezni minden percét. Különleges élmény megélni az állapotot, hogy lehetetlen "hibázni" - bármit is teszek, bárhogy is csinálom, előbb utóbb összeáll valami, melynek különlegessége engem is meglep. Az instrukciók elvezettek még mélyebbre is. Megláttam az ismerős kényszert, hogy mindenképp szépet szeretnék alkotni. Görcsös, neurotikus satírozás közben azt az utasítást adja a fejemben a hang: „Ennek szépnek kell lennie!!!"  Ezt utólag leírva egyszerre látom viccesnek és szomorúnak, hisz tulajdonképpen az élet minden területén ez a hang vezérel.

A Csend Táncot, most próbáltam először. A gyakorlat célja felszabadítani a testet a befagyottságból, a szabad mozdulattokkal szembeni ellenállásból, elfejtve minden formalitást és tanult tánckoreográfiát, a személyes megítélésen alapuló szelektálást és átadni végre magunk az adott pillanat ritmusának, élményének. Noha a teljes kiüresedés még nem sikerült, hisz ez az idő nagyrészt azzal telt, hogy a régen tanult és szeretett tánc elemeket idéztem fel sorban. Mérhetetlen örömmel töltött el, hogy egy szabad környezetben táncolok másokkal együtt és újra élvezhetem teljes testemben a változatos mozdulatokat. Mint egy régen várt újratalálkozás, amelynek beteljesedésével végre lehetőség van egy új szintre lépni. Titokban a következő alkalmat várom, hisz most már értem a gyakorlat során megélhetem magam egy teljes testi megnyílásban.

A páros gyakorlat, ahol az érzelmekkel "játszottunk" nagyon erőteljes szembesítő volt. Döbbenetes, mennyire lefoglal egy-egy felbukkanó érzelem, mulandósága ellenére. Az egyik percben jön, a másikban meg már sehol sincs, és én mégis szívesebben kínoztatom velük magam a végtelenségig. Pont ez az, ami leginkább megkeseríti az életem, hogy állandóan az érzelmeim hullámvasútján ülök.

Az érintésterápiás testmunka (Ate), egy szokatlanul hatásos test-lélek terápia. Az Ate gyakorlata edzi a légzésem és az érintésem tudatosítását, megmutatta, mennyire idegen számomra a fizikai test - nem csak egy másik emberé, hanem a sajátomé is. Az általános karbantartáson túl soha nem szenteltem figyelmet a testemnek - ami megdöbbentő, ha bele gondolok – hogy minden reggel együtt kelek és együtt fekszem vele. Bizonytalankodás volt jelen, legyen szó izmokról, ízületekről, egy másik ember megérintéséről. A gyakorlat a csapat tagjainak hol sírást, hol nevetést, hol végtelen ellazulást, megkönnyebbülést hozott. Ez azért van, mert érzelmi és mentális blokkok oldódnak a páros munka hatására. Ezek a blokkok azok, melyek észrevétlenül szűkítik be találkozásaink a világgal és önmagunkkal is. Már a 30 perces folyamatos érintés élménye oldja a szeretet utáni sóvárgást, és mindeközben izmokon és meridián-pontokon zajlik a tudatos munka, az összehangolt légzés egymásra irányítja az együtt dolgozó párok figyelmét. A közös élmény leírhatatlan és magával ragadó.

Olyan családból jövök, ahol nem igazán érünk egymáshoz. Ahogy az Ate hatására a kőfallal körül vett bezárkózottság oldódni kezdett és elkezdődött a megnyílás, amit azóta nagy örömömre már a mindennapi kapcsolataimban is érzékelek. Sokkal meghittebbé, könnyedebbé vált a viszonyom a családommal, a barátokkal és saját magammal is.

Gyakorlásról gyakorlásra távoznak belőlem a görcsök, blokkok, félelmek, elképzelések. És a helyükön megjelenik egy sokkal természetesebb, magától értetődő állapot, amire az emberi lényt eredetileg „tervezték”. Ma már többet van velem az öröm, a megelégedettség érzése a mindennapok történéseivel szemben, a nyitottság, a belső ellazultság és a szeretet.  

Az mára már tisztán látom, - bármit is csinálunk a Jiaidoban - az sosem csak egy izgalmas technikát jelent. A feladat megtapasztalni és egészében megérteni annak üzenetét és saját életemre alkalmazni azt.  A magunk által felépített, sehová nem vezető, sőt legtöbbször hátráltató belső programok felismerésének és elbocsátásának lehetőségét kínálja. A Jiaido módszer meggyőző ereje a számomra az, hogy nem hagy magamra a szomorúságban, amikor meglátok egy nem annyira üdvözölt részt magamból, hanem segít végleg hátrahagyni azt.